Miért?

D. Tóth Kriszta Lolával az élet című könyvét kezdtem el olvasni. Rádöbbentem, hogy milyen illékonyak az emlékek – most még pontosan fel tudom idézni a szagokat, színeket, fényeket a kisváros utcájáról, tisztán emlékszem, hogy melyik sarkon volt az, hogy elkezdtünk arról ábrándozni, milyen lesz, ha majd köztünk sétál és fogja a kezünket, mi meg hintáztatjuk. Vajon holnap is így lesz? 1 év múlva is meglesz mindez a fejemben? 

Tartozom magamnak annyival, hogy ami még most megvan, azt rögzítem. Lehet, hogy a gyerekeimet nem fogja érdekelni, de ha mégis, akkor mit mondok majd? “Anyuci, mit éreztél, mikor megtudtad, hogy meg fogok születni?” – “Hát, őő, nagyon örültem.”

Szóval ezért írok most. Ami eszembe jut, azt formába öntöm, hátha tanulok belőle még valami újat is. Ha meg más is tanul, vagy ne adj’ isten, szórakozik közben, akkor meg pláne megéri.